kütyük, autók, játékok

dbtech

Bemutatták az új Macbookot, erről egy kis vélemény

Itt a keynote összefoglaló, ha valaki nem lenne képben.

Persze a Watch is jön, de valahogy engem még mindig nem győzött meg, a frissített macbookokat sokkal jobban vártam.

Előszöris: Jön ugye ez a 12" macbook:

Tovább olvasom

Vettem egy Nintendo 3ds-t

használtan. Hétfőn jön meg, majd beszámolok róla jól. Az a helyzet, hogy new 3ds-t szerettem volna, valamilyen limitált verziót, de egyelőre elég drága, csomagban sem lehet beszerezni 67ezer Ft alatt. Ennyiért már majdnem kapok Wii U-t. Egyelőre elleszek a kisgéppel, aztán majd ha lemegy az ára elfogadható szintre, váltok.

 

Izgatottan várom. Zeldás limitált verzió, így fog kinézni:

 

 

Március eleji helyzetjelentés

A BMW Kecskeméten, két hétig csönd lesz felőle.

Tudom, hogy a kormánymű gatya. Most azon agyalok vele kapcsolatban, hogy veszek egy bontott kormányművet, teljesen felújíttatom, és úgy szereltetem be az autóba, egy új szervószivattyú társaságában, merthogy vannak bajok ott is.

A citroen teszi a dolgát rendületlenül. Fogyasztását is sikerült lemérni, a következőképpen alakult a dolog:

250km város, 500 km autóút 100-110-es tempóval, és 200km autópálya (130km/h) után kellett teletankoljam, a fogyi pedig:

5liter, hajszálpontosan. Ez nekem tökéletesen elég és megfelel. Ráadásul tapostam neki, nem kíméltem picit sem.

img_1610_1.JPG

414 km után a mutató kb 2/3-nál. Itt nagyon bizakodó voltam.

Autópályatempón elviselhetetlenül zajos, agybadugós fülesemet használtam, hogy ne szenvedjek maradandó károsodást. Ez ilyen, rajta vagyok az ügyön, de ráparázni nem fogok. Városon kívül úgyis csak munkaügyben, vegyszer-és dolgozóscuccok szállítására használom, városba meg nem hangos.

Ja, és felextráztam az autót, vettem rá bontóból pár műanyagelemet a belsejébe, pl. C-oszlop takaró, hátsó-oldalsó kárpit és egy hátsó ablaktörlő kart is szereztem, fillérekért.

img_1615.JPG

Nemsoká 300.000 km lesz az autóban, amit nem titkol hisz néha olyan hangok jönnek belőle mintha szét akarna esni. Viszont mindig megnyugtat, hogy nem esik szét csak ijesztget. Szép lassan minden zaj forrása meglesz és kiküszöbölöm őket. Addigis élvezem az olcsó városi autózás örömeit.

megvolt a citroen első szervize

és a BMW is kész.

Szerda délután elhoztam az e39-et a szerelőtől. Írtam múltkor, hogy forralta a vizet. A termosztátház meg volt repedve, ott engedhette el a vizet szép lassan Ettől aztán lelevegősödött, ez okozhatta a bajt. Ez az elmélet, és nagyon remélem hogy be is igazolódik, mert ha hengerfejes lesz, (ami elég ritka a 28-as motoroknál) én feladom a harcot. Mindegy, reménykedem, próbálgatom, most úgyis megyünk vele Kecskemétre, ott van egy nagyon jó BMW-szerelő, aki megoldja a kormányműkopogást, és átnézi az egészet A-Z-ig. Lassan csak összeáll az egész egy olyan autóvá, ami méltó a 90-es évek BMW nevéhez. (direkt nem a mostanit mondom, mert kezd elbazáriasodni az egész. Az Audi és lassan már a VW is úgy húz el mellette, hogy siralmas nézni is)

Tovább olvasom

Outlook 2010

Még ennyire idegesítő, átgondolatlan rendszert mint ez, én még nem láttam. Olyan alapelvárásoknak sem tud megfelelni, hogy mondjuk egy bejövő mail feladóját automatikusan megjegyezze és címtárba tegye. Akkor sem, ha már vagy 10 levélváltás történt köztünk. Nekem kell manuálisan címtárba tenni az illetőt. Persze aztán vigyázzak, hogy mentettem el, mert ha utána nem pontosan úgy keresem ahogy mentettem, akkor nem találja meg a címet. Röhej!

Tovább olvasom

megvettem a citroent

és be is számolok róla jól.

Tegnap óta van nálam az autó. Érdekesen indult a hétfő reggel. A BMW-vel vittem a párom munkába. A terv az volt, hogy a bmw ott marad párom munkahelyén, én hazajövök a citroennel, párom pedig majd hazahozza a bmw-t. Igenám, de az a dög reggel munkába menet nem elkezdte forralni a vizet? De! Megőrülök tőle, komolyan, mintha megérezné hogy társat kap maga mellé. Nemgond, szerelő nincs messze, terv módosult. BMW lerak szerelőnél, szerelővel elvitetem magam a citroenhez, megtörténik az adásvétel, és nem maradok autó nélkül. Már csak az volt izgi, hogy a citroen vajon megy-e, nem-e fog lepukkanni alattam az is. 

Tovább olvasom

ha minden igaz, jövőhéten nálam lesz a citroen

Róla van szó, ugye. Ennek főleg azért örülök nagyon, mert végre letámaszthatom a BMW-t és rendbeszedhetem rajta azokat a dolgokat amik még problémásak. Már elkezdtem szervezni pár dolgot a citroennel kapcsolatban. Szerelőnek látnia kell mielőtt használni kezdem. Eddig úgy néz ki, hogy csak pár apróságot kell csak cserélni rajta, de azokat le is fogom. Tele van matricázva az előző tulaj cégének logóival, reklámjával. Ebben a hidegben félek hogy horror lesz leszedni, majd meglátjuk. Nem várhat, hisz nekem is főleg munkaautó lesz, nem reklámozhatok vele csak úgy a vakvilágba. Utána valószínűleg polírozni is kell egy keveset, hogy ne látszon a matrica helye, majd ezt is meglátjuk.

Ha nálam lesz az autó, teszek fel fotókat, aztán pár hét használat után leírom a tapasztalataim legyen az jó, vagy rossz. 

rendeltem aliexpressről egy órát

ami bár sehol nem utaltak rá, mégis tuti fake, hiszen eredeti ára 70-80ezer Ft körül van, nekem meg kijött 8ezerből.

img_1594.JPG

Oké, de hogy mennyire jól meg van csinálva? Attól féltem, hogy majd nem működnek a gombok, meg tele lesz vakfunkciókkal. Hát nem. Minden tökéletesen funkcionál, a gombok nem lötyögnek, minden feszes, minden nagyon minőséginek tűnik. Dobozában jött, szép párnán feküdt az óra. Ennyit nagyon megért.

Kedves leendő e39 /esetleg e46 tulajdonos!

Ezt a kis írást Nektek szánom. Saját tapasztalataimból merítve, pár jótanáccsal szeretnék szolgálni.

A saját E39-esem 2009 eleje óta van a családban, nálam pedig 2011 óta. Sok rosszat fogok most írni az autóról, de tudni kell, hogy ilyen hosszú ideig még egy autó sem bírta nálam, ráadásul tervben sincs, hogy eladnám. Egész egyszerűen mert imádom, minden nyűgje ellenére. 

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása